Junior

2012.12.19. 14:56:54

Egy vereség, egy győzelem

A harmadik tornát a BSE rendezte. Eredményeink: Vasas - Bajai NKK 79 - 66, Bajai NKK - Szolnok 57 - 55

Hirdetés

Először a bajnokesélyes Vasas volt az ellenfél, ahol is a negyedik negyed elejéig nyílt volt a mérkőzés (4-6 pont Vasas előny). A negyedik negyed közepe után pontatlan dobások után könnyű gólokat kaptunk, így 10 pont fölé nőtt a Vasas előnye, a vége 13 pont (66-79).

45 percre rá már a Szolnok ellen dobták fel labdát… Az első negyedben meg is látszott a fáradtság, sok eladott labda, védekezésbeli hibák és 10 pont feletti szolnoki előny…

A második negyedben sikerült pár kinti dobás, a Szolnok betonzónáját kívülről is, belülről is megbontottuk néhányszor, és a védekezésben is sokat javultunk, magyarul átestünk a holtponton. Félidő 25-26 oda.

A harmadik negyed elején védekezést váltottunk, mely taktikai húzás eredményeképpen 9 pontos előnyt is sikerült kiharcolni. A negyedik negyed végére teljesen elkészültünk az erőnkkel (Fiedler Emese a Vasas ellen megsérült, nem is játszhatott a mérkőzésen, Kalocsai Dorina korán kipontozódott, Kajtár Bianka betegen ült a kispadon, a rotáció teljesen leszűkült…), és a Szolnok 14 mp-el a vége előtt bűntetőkből ki is egyenlített. Időkérést követően az egész mérkőzésen kiválóan teljesítő Kurityák Csenge (18 pont, 14 lepattanó, 32 IBM pont) 2,4 mp-el a vége előtt dobott kosarára a Szolnoknak már nem volt válasza, így alakult ki a végeredmény 57-55.

A csapat minden dicséretet megérdemel, mert ismét megmutatta, hogy van tartása, és nem egy emberből áll. Mindig vannak, akik tudnak hozzátenni, olyan teljesítménnyel előrukkolni, amitől jó játszani ebben a csapatban…